Chapter 8

Kedves Diana,
Tudom, hogy nem érzed jól magad, hogy semmi sem tiszta. Szeretném, ha nem is próbálnád helyrehozni a dolgokat. Az az én dolgom. Nem tudod ki vagyok és ne is akard megtudni. Nem szabadna felfednem magam. Nehéz ezt a levelet megírni, nem tudod miért, de lehet hogy egyszer elmondom. Talán feladok majd mindent. Bár nem szabadna. Végig kísértem az életed. Nem hiszem hogy emlékszel rám.  3 éves korunkig ismertük egymást. Aztán többet nem láttál engem. Sőt kizárt, hogy  emlékszel, de ez mindegy. Tudd, hogy a szüleid még most is keresnek és szeretettel várnak vissza téged. 
Ez nem egy rajongói levél, bár szeretlek ezt nem annak szántam. Igen szeretlek. Nem ismersz, de én mindent tudok rólad....  
Szeretném, ha beszélnél a szüleiddel, szeretném, hogy boldog és egészséges legyél, hogy találd meg a számodra tökéletes férfit és szülj neki olyan csodálatos gyerekeket mint amilyen te vagy. Megígéred nekem? Ezt szeretném, még ha fáj is .-sírt. A papírra rászáradtak a könnyek és a szöveg alig  olvasható- Én szeretnék lenni az a férfi, de ez lehetetlen. Nekem más dolgom van. 
Keresd meg a szüleid. Nem mérgesek, nem is voltak. Egyszerűen csak szomorúak, összetörtek. Mi lett a kislányukkal....tudni szeretnék, hogy minden rendben van-e veled. Gondolj bele mit élnek át évek óta. Bele fognak betegedni és akkor is magadat fogod hibáztatni. Kérlek....
Sok minden kavarog bennem, amit nem tudhatsz, a nagy részét elmondanám, de nem szabadna, nem értenéd és megfogalmazni sem tudom. Túl sok mindenen agyalok és azért. De tudd hogy a szüleid és én, még ha nem  ismersz, mindig szeretni fogunk.
                              xoxo your angel

Miiii van?

Honnan tudja, hogy mi van a szüleimmel? Ki ez? Szeret engem? Hogy érti hogy végig kísérte az életem? Miért sírt? A levél őszinte de mégis tele van titkokkal és rejtélyekkel.,,,
Megebédeltem, fizettem majd Niallhez indultam.Muszáj megtudnom ki írta.
Jobban belegondolva meg kéne látogatnom a szüleim vagy valahogy jelezni nekik, de mi van ha ez a valaki is csak egy szélhámos? 

"Szia Di" - tárta ki előttem az ajtót Niall.
"Szia, segítenél? Ki adta oda a levelet?" - léptem be az ajtón.
"Nem tudom, nem láttam az arcát" - vonta meg a vállát.
"És nem mondott semmit?"
"Csak azt hogy adjuk át neked."
"Kár..."- sóhajtottam - "Nos..köszi. Holnap találkozunk. szia"
"Máris mész?" - ragadta meg a csuklóm.
"Csak kíváncsi voltam.."
"Akkor várj, felkapok egy kabátot és hazaviszlek kocsival, jó?" - vette fel a cipőit.
"Igazán nem kell"
"De, szívesen. Amúgy sem beszélgetünk soha csak a munkahelyen" - mosolygott, miközben belebújt a kabátjába.
"Jobban szeretek gyalogolni. Tényleg nem kell"
"Akkor hazakísérlek" - szögezte le.
Bezárta mögöttünk az ajtót, majd csendesen sétáltunk. Ez sokáig fog tartani. Elég messze lakom tőle....
Nem vagyok beszédes típus és a némaságomat fokozta az hogy csak ketten vagyunk és hogy a levélen járt az eszem.
"Munkába menet a telefonomon titeket szoktalak hallgatni"-szólaltam fel végre.
"Naa, már megint a munka.."- nevetett-"Szerintem beszélhetnénk másról is"
"Megpróbáltam beszélgetni!" - motyogtam az orrom alatt, de meghallotta.
"Ez nekem is új...nem szoktunk beszélgetni és én szívesen elkezdeném."
"Akkor kezdjük" - mondtam unottan.
"Mi van a családoddal?"
 Egy pillanatra megálltam. Soha senki nem kérdezte őket. Összeszorult a torkom....
 "Ezt nem hagyhatnánk? Kényes téma" - mondtam akadozva és egy kövér könnycsepp gurult végig az arcomon.
"Ne haragudj, nem akartam"- szabadkozott majd nyugtatásképp magához ölelt. - "Váltsunk témát! Eljössz velem az Adam Lambert koncertre? Megakarom hívni egy interjúra a rádióban"
"Ő a kedvenc énekesem! Szívesen elmegyek" - mosolyodtam el halványan.
"Akkor szombaton elvigyelek, vagy ott találkozunk? Inkább érted jövök, ha nem gond..."
"Rendben" - csak ennyit tudtam kinyögni, majd gyorsan felsiettem a lakásba.