*
"Hol vagyok?" - kérdeztem magamtól hangosan.
"A pokolban"-nevetett valaki.
A hideg is kirázott a hangjától, így futni kezdtem a hanggal ellenkező irányba.
"Nem menekülhetsz!"
Egy vérvörösre festett ajtóhoz rohantam, ami az egyetlen menekülésemre szolgáló dolog lehetett.
Sietősen lenyomtam a kilincset ami rögtön le is tört. A kulcslyukon árnyak kúsztak be a hatalmas sötét néhol lángoló terembe. Rám másztak...kapálóztam és segítségért kiáltoztam teljes mértékben sikertelenül. Nem tudtam mást csinálni...feladtam magam és hagytam hogy az árnyak ellepjék a teljes énem. Becsuktam a szemem és soha többé nem akartam kinyitni. Csak hangokat hallottam...
ismerős hangokat:
"Kisemmiztél minket"
"Elhagytad a családot"
"Még mindig re-habon vagy?"
"Szörnyű ember vagy"
"Nem drogosnak neveltelek"
és a hangok nem hagyták abba...ezek a hangok a szüleim voltak...
A szemeim még mindig nem mertem kinyitni.. a pokol?! szörnyű!!! miért csinálják??? ez a legrosszabb dolog amit velem tehetnek. Lassan felnyitottam a szemem és a könnyeket nem tudtam visszatartani. Minden homályos volt körülöttem, az arcom is szétázott ,ahogyan a sós könnyek végigszántották az arcom majd a földnek nem nevezhető talajra hullottak.
Szipogást hallottam. Megtöröltem a szemem hogy jobban lássak, de nem segített. Felnéztem a szipogás irányába és egy sötét alakot láttam...azt is homályosan.
"Nem így akartam..SZERETLEK"-sírt miközben szótagolva mondta az utolsó szót nyomatékosítva ezzel.
"K-ki vagy?" - kérdeztem de ekkor éles fájdalom hasított végig a testemben és....
*
A testem remegett és izzadtam. Az egész csak egy rossz álom volt. A legrosszabb...
Amit a szüleim mondtak, rettentően fájt, ahogy az is hogy igazuk van. Nem direkt voltam függő és még mindig belehalok a bűntudatba amiatt amit velük tettem. Szörnyű ember vagyok...undorodom magamtól.
Hajnali 4 óra van. Gondoltam elmegyek kicsit sétálni.
Az eső zuhogott, de nem érdekelt csak haladtam tovább a sötétben. Abban reménykedtem hogy a szakadó eső lemossa a bűneim..de hiába. Nem tudok mit tenni a múlttal szemben. Örök bűntudattal fogok élni és azzal együtt a pokolba jutni. Ők mindig is szerettek engem és mindent megtettek azért hogy nekem jó legyen...
Az sötét ég lassan átváltott szürke színűvé és az eső nem hagyott alább. Az emberek egyre csak gyűltek az utcán, jöttek kinyitni a boltokat stb. Gyorsan telik az idő...
Hazamentem hisz ma munkába kell mennem. Letusoltam, megszárítottam a hajam, felöltöztem majd siettem a pékségbe reggeliért.
"Hello Diana! Szokásos?" - kérdezte meg Louis most is olyan jó kedvvel mint minden reggel.
"Szia, igen köszi"
"Már készültem, tessék itt van" - mosolygott , majd odaadta a visszajárót. "Valami gond van?"
"Csak ami mindig, na szia holnap jövök"
"Mint mindig,Szia"
Most már sietősre vettem a lépteim hogy beérjek a rádióállomásra.
Ma volt egy különös betelefonáló...a hangja rekedtes és ijesztő volt. Azt mondta meg fog találni és végez velem..tudom hogy vannak emberek akiknek nem ártana a bolondok házába kerülni mert képesek beteges dolgokra.
Úgy döntöttem hogy munka után nem taxival megyek. Ki tudja nem-e a taxis az aki telefonált. Buszozok. De előtte be kell kapnom valamit. Ha ideges vagyok, muszáj ennem. Bementem a legközelebbi élelmiszer boltba és felszerelkeztem kajával. Még utoljára bementem a pékségbe is. Szükségem van szénhidrátra.
"Minden oké?"-kérdezte Lou aggodalmasan
"Nem! Nagyon félek"
"Tudok csinálni bármit is?"
"Nem hiszem..."
"Átmenjek este, hogy ne legyél egyedül?"
"Megkérhetlek?"
"Átmegyek, és a rendőrséget is gyors hívóra tesszük, jó?"
"köszönöm"
Ezzel el is mentem és próbáltam nem kerülni a tömeget. Nem is bírtam volna hisz néha megállítottak és azt mondták hogy én vagyok a kedvenc rádiósuk és aggódnak stb, ami nagyon jól esett. Viszont volt egy 16 év körüli lány...mutatott egy cikket az interneten ami rólam szólt és az idegenről. Remélem gyorsan terjed és a rendőrség nyomozni kezd vagy hasonló.
Igyekeztem minél hamarabb bejutni a kapun, majd átvergődni magam a lépcsőházon, ami most kimondhatatlanul ijesztőnek tűnt. Minden sötét volt, szinte futottam mikor egy alakot láttam meg magam előtt és hatalmasat sikítottam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése