Chapter 1

Nagyon szépen köszönöm a két kommentet. :) nem gondoltam hogy már másnap ennyit elérek a prológussal szóval tényleg hálás vagyok ezért úgy döntöttem hogy hozom az új részt.  Jó olvasást! xx :)



Megittam a reggeli kávémat majd lazán beértem 9-re, hogy megkezdjem a műszakomat. Egészen délig tartottam a lelket azokban akik a rádiót hallgatják, kamionosok, kávézók stb. Mondhatni szeretem a munkám.
Taxival mentem haza és a csávó az én  drága kollégámat hallgatja, Jamest. Egyszer csak megszólalt a rég nem látott unokatestvérem dala a Lego House . Ed Sheeran. Most épp turnén van. Ő az egyetlen aki tudja mi történik velem. Mindent megtesz hogy segítsen nekem ha itthon van, de már tudok vigyázni magamra.
Kifizettem a taxisofőrt majd rendeltem pizzát. Próbálok egészségesen étkezni de rettentően megkívántam a pizzát. Addig míg meg nem érkezik veszek egy rövid fürdőt. Nem túl nagy az a lakás viszont a kilátás gyönyörű. Közel van a Hyde parkhoz ahol  futni szoktam. A fürdőben a bútorok nagy része barna és egy közepes tükör van a mosdókagyló felett. Odamentem hogy lemossam a sminkem és mikor felnéztem a tükörbe és a vér mintha megfagyott volna bennem, a szívem hevesen vert és nem mertem megfordulni. Egy férfi állt a tusolónak támaszkodva  aki mosolyogva bámult. Egy pillanat volt az egész. Mire nagy nehezen megfordultam már nem láttam senkit. Közelebb mentem,  oda ahol ez a valaki állt, de csak egy szürkés toll maradt a helyén.

 Ugyanilyet találtam magam mellett a kórházban a tűz után. Arról nem is beszéltem....3 hónapja egy étteremben dolgoztam, csak én és a szakács voltunk bent....nem oltotta ki a kemence tüzét, ami a kelleténél nagyobb lángra lobbant és belekapott a konyharuhába. A tűz irtó gyorsan terjedt és az a bunkó paraszt ott hagyott engem...meg sem próbált segíteni. A tüdőm lassan megtelt a füsttel és összerogytam.  Úgy  éreztem végem minden elhomályosult és még a gondolkodás is nehezen ment. Valaki megállt mellettem és többé nem éreztem magam alatt a talajt..akkor azt hittem vége és meghaltam de nem....legközelebb a kórházban ébredtem a paplanomon egy hasonló tollal csak sokkal füstösebb volt, azóta se tudom ki volt az és nem volt lehetőségem meghálálni hogy  megmentette az  életem. De a mindennapi tollakat semmi nem magyarázza és a tükrökben előbukkanó férfi? Kezdek megbolondulni? Vagy ha tudom hogy bolond vagyok akkor mégse? A csengő hangja terelt vissza  a valóságba. Pizza!
Kifizettem majd becsaptam a nő orra előtt az ajtót. Szegény..na mindegy.

A nap folyamán már nemigen csináltam mást csak összeállítottam a témát a rádióadásra. Épp egy bögre forró teát szorongattam az erkélyen bámulva az esti fényeket. Az előbb beszéltem Eddel. Neki ezekről a jelenségekről nem beszéltem, ahogyan senkinek se. Valószínűleg azt hinné újra függő lettem vagy hogy bekattantam....lehet majd elmegyek egy dilidokihoz. Letettem a bögrét a kinti asztalra és rá akartam gyújtani most először de a szél kikapta az egész dobozt a kezemből. Mérgelődtem egy sort majd be akartam menni hogy vegyek egy másikkal de becsapódott előttem az ajtó.
"Ez árt neked" - suttogta egy reszelős hang amitől kirázott a hideg. Mi a jó büdös franc történik körülöttem?? A sírás kerülgetett..miért velem történnek ilyenek? Mi ez? Szellem? Valaki gonosz lelke próbálja rám hozni a frászt? Soha nem ártottam senkinek...
Leültem az erkélyajtó aljába és halkan szipogtam nem mertem kiengedni a könnyeket. Hirtelen úgy éreztem mint mikor a szüleim betakartak...melegség járt át, de tisztán éreztem ahogy két kar fonódik körém és vigasztal. Azonnal felálltam és sietve beakartam menni, de erőből lefejeltem az ajtót és többre nem emlékszem.

Még így a végére annyit mondanék, hogy nem gy terveztem ezt a részt...ez még csak mindennek az eleje hamarosan jönnek az izgalmak, és ha nem is tetszett elfogadnék néhány kommentet :) köszönöm xx